Sokszor hallott jó tanács, hogy legalább egy évvel a esküvő előtt kezdjünk neki a szervezésnek. Ezzel nagyot nem lehet hibázni, mivel mindenre marad időnk, viszont bele eshetünk az időbőség csapdájába: „van még arra időnk bőven…”. Ha van konkrét elképzelésünk esküvői helyszínnel, zenekarral, vagy egyéb szolgáltatóval kapcsolatban, akkor érdemes minél előbb lefoglalni. Főként akkor, ha a nagy napot főszezonban szeretnénk tartani: tapasztalataink szerint a legkedveltebb esküvői időszak hazánkaban az augusztus hónap. Mindezek ellenére számtalan villámszervezésű esküvőn játszottunk már, melyek teljes leszervezésére egy hónapot fordított a pár.
A legtöbb pár első gondolata, hogy augusztusban tartja majd az esküvőjét. Ezért is mondható főszezonnak a nyár utolsó hónapja esküvők vonatkozásában. Érvként mellette szól, hogy viszonylag sok idő van még a szervezésre és még nyáron van, ami igen vonzóvá teszi. Hátulütője, hogy jellemzően nagy a hőség ami sokszor megfolyatja a sminket, és a menyasszonyi ruha jellemzően nem szellős, nyári viselet. Amennyiben az esős napot szeretnénk elkerülni a nagy napon, akkor inkább július közepét válasszuk. Balaton parti esküvő szerelmeseinek érdemes elkerülniük a balatoni főszezont, így megkönnyíthetik a vendégek elszállásolását. Az esküvői helyszínek telítettsége alacsonyabb és általában kedvezmény áron érhetők el április, május és október hónapokban. Vigyázzunk a ledolgozandó munkaszüneti napora, melyek gyakran szombatra esnek.
Az elmúlt években megdőlt az a kőbe vésett szabály, hogy a lakodalom, esküvő szombatra kell, hogy essen. Divatossá kezd válni a hét utolsó munkanapjára szervezett nagy nap. A jegyes pár szervezését nagyban megkönnyíti egy pénteki napon tartandó esküvő, mivel a legtöbb szolgáltató naptára szombati dátumokkal zsúfolt. Emellett számos esküvői helyszín kínál kedvezményes csomagokat pénteki napokra. A pénteki esküvő természetesen kisebb áldozatot kíván a meghívott vendégektől, mivel egy szabadnappal kell számolniuk, viszont cserébe a hajnalig tartó táncolást, mulatozást egy kétnapos regenrálódás követhet.
Legcélravezetőbb, ha első lépésként összeírjuk az esküvői vendéglistát a két oldalról meghívandó rokonságot, barátokat, munkatársakat és szomszédokat. A létszámba ne felejtsük el beleszámolni az esküvői személyzetet sem: videós, fotós, ceremóniamester, zenekar, bár elhelyezésük megoldható külön teremben is. Amikor kikristályosodott, hogy körülbelül milyen nagy vendégsereggel ünneplünk majd, válasszunk olyan esküvői helyszínt, éttermet, rendezvénytermet, mely befogadóképessége kényelmes megoldás nyújt a násznépnek. (számolhatunk nyugodtan 10%-al kisebb létszámmal, mint amennyi meghívót kiküldtünk, mert sokan fognak nyaralni, lebetegedni, másik esküvőn részt venni…) Kerüljük a terem túlzsúfolását, főként az erősen napsütötte hónapokban és nem-légkondicionált környezetben. Vonzó esküvői helyszínek a terasszal, kerttel, erkéllyel rendelkező termek, ezek fotózás és polgári ceremónia szempontjából is praktukusak lehetnek. Amennyiben letettük a voksunkat 3-4 helyszín alternatíva mellett, valasszunk zenekart, és keressünk olyan dátumot, mely a közös halmazba esik. Az esküvő az ifjú pár napja, ezért az ő zenei ízlésük kell, hogy meghatározó legyen a zenekar választásakor. Ha már helyszínünk és zenekarunk lefoglalásra került, kiküldhetjük a meghívókat, hogy a násznép időben értesüljön életre szóló tervünkről. Ezt követően célszerű anyakönyvvezetőt, fotóst, videóst, dekorost és ceremóniamestert választanunk. Amennyiben a násznép elszállásolását tervezzük a esküvői buli helyszínén, minél előbb gyüjtsük össze az igényeket, hogy a megfelelő számú szobát lefoglalhassuk. A nyitótánc előkészületeit – kezdő táncosoknak érdemes – pár hónappal a nagy nap előtt elkezdeni. Válasszunk egyszerű és könnyen koreografálahtó, inkább mókás számot a nyitótáncra, vonjuk be közeli barátainkat is, mert a csoportos előadás nagyobbat szokott durranni. Jó szervezők általában már egy hónappal az esküvőjük előtt véglegesítik a forgatókönyvet, mely alapul szolgál az esemény menetének óráról-órára lebontva. Próbáljuk meg a végleges menetrendet az összes szervezésben résztvevővel, ceremóniamesterrel, zenekarral, fotóssal, vendéglátóssal, étteremvezetővel megosztani, hogy mindenkinek világos legyen a saját szerepe, felelőssége és az időzítés zökkenőmentes legyen.
Egy jó esküvői forgatókönyv időben elkészül és eljut az összes érintetthez. Tartalmazza a polgári ceremónia és esküvői vacsora pontos helyszínét, megközelíthetőségét, a vendégsereg várható létszámát, az ifjú pár és tanuk, szülők nevét, a rendezvény közreműködőinek elérhetőségeit, (étteremvezető, zenekarvezető, ceremóniamester, dekoros, fotográfus, videós, torta készítő, anyakönyvvezető) megkönnyítve ezzel a tájékozódást és információáramlást. Az esküvőre használt forgatókönyvek praktikusan időrendi sorrendben listázzák az eseményeket, azok helyszínét és azok felelőseit, valamint az eseményhez tartozó feladatokat.
17:00-17:20
Vendégek gyülekezéseTemplomVőlegény és örömszülők vendégfogadása. Menyasszony később érkezik. Tanuk iratainak összegyűjtése. Gyűrűk, gyűrűpárna előkészítéseVőlegény, örömszülők, tanuk, CM
17:20-17:30
ÜltetésTemplomKözérdekű közlemény: a násznép elfoglalhatja helyét a templomban.CM
17:30-18:00
Egyházi esküvői szertartásTemplomGyűrű asztalra helyezése, Tanuk elhelyezkedése, vőlegény és örömanya, majd menyasszony és örömapa bevonulása, IGEN-ek mondása :)Tanuk, Fotós
18:00-18:10
Indulás az étterembeTemplomElköszönni azoktól, akik nem jönnek az esküvői vacsorára. Násznép elindul az étterembe.Vőlegény, Menyasszony, CM
18:30-18:45
Érkezés, ültetésÉtterem kertjeNásznép átírányítása kertbe és leültetése a polgári ceremóniához. Anyakönyvvezetőnek okmányokat adni. Gyűrűket, homoköntő eszközöket előkészíteni. Étterem pezsgővel készül. Várakozás alatt aláfestő zene szól.Tanúk, anyakönyvvezető, hangosító, étterem, CM18:45-19:00Polgári esküvőKertHáttérzene és anyakönyvvezető kihangosítása, zenék kezelése, bevonulás, pezsgők osztásaZenekar/hangosító, étterem
19:00-19:30
GratulációKertHáttérzene szóljon, frissítők felszolgálásaZenekar, étterem
19:30-19:50
Csoportos fotózásKertÖrömszülőkkel, barátokkal, munkatársakkal, csokordobás, harisnyakötő dobásFotós, CM19:50-20:00ÜltetésÉtteremNásznép elfoglalja helyét az esküvői vacsora helyszínén, halk háttérzene szól, közérdekű információk és az est programjának ismeretetése (ajándékozás formája és ideje), örömapa pohárköszöntője.Zenekar, CM2
0:00-20:10
VetítésÉtteremProjetor, vetítővászon felállítása, laptop kihangosítása. Az ifjúpárról készített kisfilmek, képek vetítése.Zenekar, CM
20:10-21:30
VacsoraÉtteremVacsora alatt halk aláfestő hangulatzene szól Zenekar
21:45
NyitótáncTáncparkettNásznép félkörben állva nézi a pár nyitótáncát, a szám felétől csatlakoznak barátok, végén a zenekar egyből indít és mindenki csatlakozik, indul a buli. Nyitótánc zenéjét előkészíteni, zenekar játsza majd le mp3-ról.Ifjú pár, barátok, zenekar, CM
23:00
Menyasszonyi tortaTáncparkett. Fények leoltva, násznép körben állva várja tüzijátékos torta érkezését, hangulatos zene szól. Az ifjú pár vágja fel a tortát és szervírozza az első pár szeletet, majd a vendéglátó személyzet veszi át a szeleteléstÉtterem, ifjú pár
00:00
MenyasszonytáncTáncparkettAjándékozással egybekötött menyasszonytánc, borítékgyűjtő lábos és fakanál előkészítése.Ifjú pár, zenekar, CM, étterem
00:30
Átöltözés / Éjféli vacsoraÉtteremMenyasszontáncot követően az ifjú pár elvonul átöltözni. Elkezdődik az éjféli vacsora felszolgálása.Ifjú pár, étterem
01:00
Gyertyafény keringőTáncparkettAz ifjú pár visszaérkezése. Újasszony ruhában. Gyerták kiosztása. Félhomány, násznép meggyújtott gyertyákkal kezében kört alkot, közepén a pár lassúzik, amíg az összes gyertyát el nem fújják.Ifjú pár, étterem, CM, Idősáv Esemény Helyszín Feladatok Felelősök
Az esküvői helyszín választás
A nagy nap az ifjú párról szól, az ő kedvenc zenéi kell, hogy megszólaljanak az esküvő napján, hajnalán. Az esküvői hangulat meghatározó szereplői elsősorban ŐK és baráti társaságuk. Ez a kemény mag az esküvő motorja, mely hajnalig tartó lendületével felejthetetlenné teszi az együtt ünneplést. Amellett, hogy ők vannak általában nagyobb számmal képviselve az esküvőn, tovább is maradnak. Az idősebb korosztály jellemzően tizenegy óráig (ajándékozásig) osztozik az örömben és népesíti a táncparkettet, de róluk se feledkezzünk meg. Ne essünk abba a hibába, hogy szülők, rokonok zenei ízlése alapján választunk zenekart esküvőnkre. Ha azt gondolnánk, hogy az idősebb generáció csak sramli és mulatós zenére tudja jól érezni magát, tévedünk. Egy jó zenekar korosztályra való tekintet nélkül minden lábat megmozgat.
Nagyobb létszámú násznép, vagy több helyszínű esküvő esetén melegen ajánlott ceremónia mester felfogadása. Amennyiben akad jó beszélőkével megáldott jelölt rokonunk, vagy barátunk bátran kérjük fel őket erre a szerepre, mert ez személyesebbé teheti esküvőnket.
Olyan fotóst és videóst válasszunk akikkel megtaláljuk a közös hangot, amikor a megálmodott esküvőnk stílusáról, hangulatáról beszélgetünk. Így a képanyagok több év múlva visszanézve is felidézik majd a nagy nap érzéseit.
Nem kell feltétlenül malackodni ezeken a hétvégéken. Vannak nagyon jó cégek, amik programok széles skáláját kínálják kifejezetten legény- és leánybúcsúkra, és meg is szervezik az egész hétvégét. Ilyen programok például a tankvezetés, ejtőernyős ugrás, wakeboard, quad, trabant rally, bubble football, lövészet. Lányoknak pedig lehet gondolkozni a spa kényesztetéstől a rúdtánc oktatásig mindenben.
Kényelmes és kellemes megoldás lehet, ha a polgári szertartást az esküvői vacsora helyszínén tartjuk, így elkerülve a násznép felesleges mozgatását a házasságkötő terem és a rendezvény helyszíne között. Ezáltal biztosítva, hogy senki ne kerüljön dugóba vagy ne merüljön fel parkolási nehézség. Nem is beszélve a násznép utaztatásának nehézségeiről. Szinte már minden anyakönyvezetői hivatal kínál külső helyszínen megtartott polgári szertartásvezetést. Éljünk ezzel a lehetőséggel, főként amennyiben az esküvői helyszínünk rendelkezik hangulatos kerttel, terasszal, külön teremmel, mely alkalmas lehet e célra! A szertartás ünnepi hangulatát emeli, ha az ifjú pár bevonulásakor, a beszéd alatt, homoköntéskor, aláírás alatt különböző, alkalomhoz illő zenék szólalnak meg és az anyakönyvvezető hangját kihangosítjuk.
A táncparkett minél kisebb, annál könnyebben telítődik és a zsúfolt tánctér láttán mindenki szívesebben feláll táncolni. Könnyebben oldódnak a gátlások, mint egy nagy szellős tánctéren. Egy 150 fős vendégsereg esetén 4×5 méter táncparkett optimális méretű lehet.
A díszítés illeszkedjen az esküvő design-jához, arculatához. Legyen összhangban a meghívó színvilágával, témájával, stílusával. Az egységesség jól keretbe foglalja a nagy napot és harmóniát sugároz. Olyan dekorációt készítő szolgáltatót érdemes választanunk, aki már dolgozott korábban a helyszínen és tapasztalait, ötleteit kamatoztathatjuk eskövőnk milliőjének megtervezésekor.
Mikor legyen az ajándékozás?
Menyasszony tánc nélkül nincs esküvő?
Kire mit bízzunk? Esküvői segítők szerepe
Muszáj nyitótáncot előadnia a párnak?
Érdemes képes, kisfilmes vetítést készíteni az ifjú párról?
Gyertyafény keringő?
Esküvői pohárköszöntők, beszédek
Fotósarok, vándor fényképezők
Feladatok jó leszervezés és a megfelelő felelősök kiválaszáta, bakikra, csúszásokra való felkészülés. Kérjük meg barátainkat, hogy segítség az est zökkenőmentes menetét kisebb feladatok elvállalásával, így nem kell mindenre az ifjú párnak figyelnie. Jellemzően minden esküvő fél órát minimum csúszik az eredeti forgatókönyhöz képest, erre már előre készüljük fel és nem fog meglepetés érni.
Bizonyára sok barát akar majd koccintani a párral már az első fél órában és természetesen külön külön… Próbáljuk meg egy jól felkonferált közös koccintással letudni ezt. Lehetőleg vacsora után kezdjünk el inni, mert valószínűleg éh gyomorral fogjuk végigcsinálni a szertartásokat, fotózást.
Az est egyik fénypontja a menyasszonyi torta érkezése, melyet érdemes monumentális pillanattá tenni. Érdemes a tortára tüzijáték szerű gyertyát helyezni. Ez azonban csak akkor hatásos, ha sötétben tudjuk érkeztetni a tortát, melyet az étteremmel és a fotóssal előre érdemes egyeztetni. A torta felkonferálását követően a vendégek a sötétben, így biztos, hogy a világító édességre fognak koncentrálni. Hatásnövelő lehet még egy jó szignál, vagy torta zene bejátszása. Az első pár szeletet általában az ifjú pár szokta szervírozni jelzésképpen és utána már a személyzet végzi szeletelést. Az örömszülőknek mindenképpen vigyünk személyesen is az édességből – ha ők nem állnak sorba – ezt nagyra fogják értékelni.
További fontos tudnivalókat a gyakori kérdések oldalon olvashatsz.